Papok éve
Imádkozzunk papjainkért a papok évében
II. János Pál pápa
a Pastoers Dabo Vobis apostoli buzdítás záró imája
Mária,
Jézus Anyja és a papok Anyja,
engedd, hogy így szólítsunk téged,
hogy ünnepelhessük anyaságodat,
s Fiad és fiaid papságát szemlélhessük nálad,
Istennek szent Anyja!
Krisztus Anyja,
aki a Szentlélek fölkenése által a pap Messiásnak
embertestet adtál,
hogy üdvözítse a szegényeket és megtört szívűeket;
őrizd meg szívedben és az Egyházban a papokat,
Megváltónak Anyja!
Hitnek Anyja,
aki elkísérted a templomba az Emberfiát,
hogy beteljesítse az atyáknak adott ígéreteket;
ajánld az Atyának az Ő dicsőségére Fiadnak papjait,
Szövetség Szent Szekrénye!
Egyháznak Anyja,
aki az utolsó vacsora termében a tanítványok között
az új népért és pásztoraiért imádkoztál;
eszközöld ki a papoknak az ajándékok teljességét,
Apostolok Királynője!
Jézus Krisztus Anyja,
ki Fiad mellett álltál élte kezdetén és küldetésében,
kerested őt, a Mestert a sokaságban,
mellette álltál, amikor fölmagasztalták a földről,
s odaadta magát egyetlen és örök áldozatul;
aki fiadként kaptad meg Jánost,
fogadd el az öröktől fogva meghívottakat,
oltalmazd növekedésüket,
kísérd életükben és szolgálatukban a te fiaidat,
Papok Édesanyja! Amen.
LISIEUX-I KIS SZENT TERÉZ IMÁJA A PAPOKÉRT
Jézus, örök főpap!
Tartsd meg papjaidat legszentebb Szíved oltalmában,
ahol senki sem árthat nekik.
Őrizd meg szeplőtelenül fölkent kezüket,
melyekkel naponta érintik szent testedet.
Őrizd meg tisztán ajkukat,
mellyel kimondják az átváltozás szavait
Őrizd meg tisztán és minden földi érdektől mentesen szívüket,
melyeket dicsőséges papságod magasztos pecsétje ékesít.
Növeld bennük az irántad való szeretetet és hűséget,
mentsd meg őket a világ mételyétől.
A kenyér és bor átváltoztatásának hatalmával együtt
add meg nekik a lelkeket átváltoztató erőt is.
Áldd meg munkájukat bő terméssel
és ajándékozd nekik egykor az örök élet koronáját.
Amen.
VIANNEY SZENT JÁNOS FELAJÁNLÓ IMÁJA
Jézusom, neked szentelem szívemet, zárd a tiédbe.
Szívedben akarok lakni, szíveddel akarok szeretni, szívedben akarok élni. Szívedből akarom meríteni az igazi szeretetet, mely felemészti szívemet: benne erőt, világosságot, kedvet és igazi vigasztalást fogok találni.
Jézusom, szívem a te szíved szeretetének oltára legyen, oltár, amelyen magamat neked áldozom. Szemem mindenkor szent sebeidre tekintsen, elmém mindig irgalmadra gondoljon.
Amen.
VI. PÁL PÁPA IMÁJA A PAPI HAIVATÁSOKÉRT
Jézusom, lelkek isteni Pásztora, ki apostolaidat meghívtad és a lelkek halászaivá tetted őket: vond magadhoz a buzgó és nemes ifjú lelkeket is, hogy tanítványaiddá és segítőiddé váljanak.
Add, hogy érezzék a világ üdvözítése utáni szomjadat, amiért folyton megújítod papjaidnak keze által áldozatodat oltárainkon.
Add, hogy minél többen kövessék hívó szavadat, folytassák művedet a földön, építsék Titokzatos Testedet, az Egyházat. Add, hogy Egyházad a föld sója és a világ világossága legyen. Amen.
Az alábbi imádságot Erdő Péter bíboros írta, és szeretettel ajánlja közösségi
imádkozásra a papság évében szentmisék után, illetve egyéni imára is minden katolikus hívő számára:
Mindenható Isten! Te elküldted Fiadat a világba, hogy Megváltónk és örök főpapunk legyen, és kiárasztottad a Szentlelket, hogy működjön Egyházadban. Kérünk, erősítsd és vezesd az életszentség útján püspökeinket és papjainkat, akikkel megajándékoztad Egyházadat! Ébressz papi hivatásokat! Adj bátorságot fiataljainknak, hogy igent mondjanak hívásodra, és állhatatosak maradjanak küldetésükben! Adj lendületet, energiát és áldozatkészséget papjaidnak! Add, hogy a világi hívők imával és tettekkel segítsék lelkipásztoraikat és egymást a Hozzád vezető úton! Vezesd családjainkat és közösségeinket a hit, a remény, a szeretet és az egység hiteles megélésének útján, hogy életük példájával sokakat Hozzád vonzzanak!
Szentséges Szűz Mária, Egyházunk Anyja, Vianney Szent János, a papok védőszentje és Istennek minden szentjei! Támogassátok imáinkat hathatós közbenjárásotokkal, hogy az Egyház a Szentlélek segítségével, a papok és a hívek életszentsége által megújuljon, s így egyre tökéletesebben tölthesse be hivatását a lelkek üdvösségének munkálásában! Ámen
Áldozás utáni ima a Papság Évében
Úr Jézus, aki közénk jöttél és életünk tápláléka lettél, hálát adunk neked minden kegyelmi ajándékodért, amellyel a szentmisében megajándékoztál bennünket. Köszönjük életet adó tanításod bátorító szavait. Köszönjük, hogy gyógyító erőddel valóságosan itt vagy közöttünk az Oltáriszentségben.
Kérünk, tarts meg mindnyájunkat az irántad való szeretetben és hűségben. Álld meg szolgáló papjainkat, és támassz új hivatásokat. Add, hogy mindig legyenek, akik neked ajándékozzák életüket, közvetítik számunkra tanításodat, bemutatják a szentmisét, és a szentségek kiszolgáltatásában mellettünk állnak életünk folyamán.
Urunk Jézus Krisztus, Szűz Anyádnak, a papok és mindnyájunk Égi Édesanyjának
közbenjárására ajándékozd meg hívő népedet szent papokkal.
Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Ámen.
Szombathelyi Egyházmegye
* * * * *
Jézus! Újítsd meg Egyházadat és bennünket is a papság évében!
Köszönjük meghívásodat, hogy Benned egyesülten, a te szent Egyházad, a Te papi néped legyünk.
Add, hogy értékeljük az ajándékot, amelyet a papok személyében adsz nekünk,
és add, hogy kihasználjuk a kegyelmeket, amelyekben papjaink szolgálata által részesedünk:
- hogy gyakran éljünk a szentmise és a szentségek kegyelmeivel,
- hogy életre váltsuk Igédet, amelyet ők közvetítenek,
- hogy vezetésük szolgálatával megvalósuljon közöttünk az a szeretet-egység, amelyből megismerhet Téged a világ.
Segíts úgy élnünk ebben az évben, hogy tudatosuljon plébániánk tagjaiban közös küldetésünk, és ebben ragyoghasson fel a szolgálati papság küldetésének titka.
Add, hogy minden gyermekünk és fiatalunk keresse és megtalálja azt a hivatást, amelyben téged szolgálhat!
És kérünk, hogy akiket közösségünkből kiválasztottál a szent papi szolgálatra,
kövessék hívásodat! Ámen.
Tomka Ferenc
* * * * *
Istenünk, a bűnösök halálát Te nem kívánod,
hanem új életre való megtérésre visszavárod,
Égi Anyánknak, Szűz Máriának és jegyesének Szent Józsefnek,
boldog Juniperro Serra atyának, s minden szentnek közbenjárására
add, hogy növekedjék egyre számuk Krisztus munkatársainak.
Legyenek, kik sokat tesznek egyházadért, s készek feláldozni
önmagukat a lelkekért, amíg élnek.
A mi Urunk, Jézus Krisztus által
A Serra lelkiségi mozgalom imája
* * * * *
Uram, bizalommal fordulunk hozzád!
Isten Fia,
téged az Atya minden idők minden emberéhez
küldött a Föld minden részére!
Téged kérünk Mária által,
a Te Édesanyád és a mi édesanyánk által:
ne engedd, hogy Egyházad hiányt szenvedjen hivatásokban,
különösen ne hiányozzanak azok,
akik egészen a Te Országodért szentelik magukat.
Jézus, Te vagy az ember egyetlen Megváltója!
Testvéreinkért imádkozunk hozzád,
akik igent mondtak Neked a papságra, a megszentelt életre,
vagy a misszióra szóló hívásodra.
Add, hogy életük napról napra megújuljon,
és élő Evangéliummá váljanak.
Irgalmas és szent Urunk,
küldj szüntelenül új munkásokat Országod aratásába!
Segítsd azokat, akiket arra hívsz,
hogy napjainkban kövessenek Téged!
Engedd, hogy akik arcodat szemlélik,
örömmel válaszoljanak a csodálatos küldetésre,
amelyet rájuk bíztál, néped és valamennyi ember javára.
Istenünk, aki az Atyával és a Szentlélekkel élsz és uralkodol,
most és mindörökké. Ámen.
II. János Pál pápa
Mária,
Jézus Anyja és a papok Anyja,
engedd, hogy így szólítsunk téged,
hogy ünnepelhessük anyaságodat,
s Fiad és fiaid papságát szemlélhessük nálad,
Istennek szent Anyja!
Krisztus Anyja,
aki a Szentlélek fölkenése által a pap Messiásnak
embertestet adtál,
hogy üdvözítse a szegényeket és megtört szívűeket;
őrizd meg szívedben és az Egyházban a papokat,
Megváltónak Anyja!
Hitnek Anyja,
aki elkísérted a templomba az Emberfiát,
hogy beteljesítse az atyáknak adott ígéreteket;
ajánld az Atyának az Ő dicsőségére Fiadnak papjait,
Szövetség Szent Szekrénye!
Egyháznak Anyja,
aki az utolsó vacsora termében a tanítványok között
az új népért és pásztoraiért imádkoztál;
eszközöld ki a papoknak az ajándékok teljességét,
Apostolok Királynője!
Jézus Krisztus Anyja,
ki Fiad mellett álltál élte kezdetén és küldetésében,
kerested őt, a Mestert a sokaságban,
mellette álltál, amikor fölmagasztalták a földről,
s odaadta magát egyetlen és örök áldozatul;
aki fiadként kaptad meg Jánost,
fogadd el az öröktől fogva meghívottakat,
oltalmazd növekedésüket,
kísérd életükben és szolgálatukban a te fiaidat,
Papok Édesanyja! Amen.
II. János Pál pápa
a Pastoers Dabo Vobis apostoli buzdítás záró imája.
Úr Jézus Krisztus, Te, Aki Egyházadat a világ útjain vezeted, fordítsd tekintetedet Európára, erre a nagylelkű földrészre. Századokon át misszionáriusok seregei indultak innen, hogy a föld minden sarkába elvigyék Evangéliumodat. Ma Európának is szüksége van olyanokra, akik bátra és hűséggel hirdetik üdvözítő szavadat. Isten Fia, adj sok fiatal szívébe készséget, hogy elfogadják hívásodat, legyőzzék a félelmet,ami érthető egy fönntartás nélküli elkötelezettség előtt. ismételd meg nekik azt az erős ésmeggyőző hívást, ami Pétert arra vezette, hogy így válaszoljon: "A Te szavadra kivetem a hálót!" (Lk.5,5).
A Te kegyelmed legyen számukra láng, amely megvilágít és fölmelenget, erős szikla, amely megtart és biztonságot nyújt, a bizalomnak és a mindig új lelkesedésnek a forrása.
Kérünk Téged a szülőkért, akik munkatársaid az élet továbbadásában, hogy gyermekeiket elvezessék arra a fölfedezésre, hogy az élet megosztandó ajándék. Neked ajánljuk a papokat, a megszentelt hivatásban élő férfiakat és nőket, hogy örömmel tegyenek tanúságot arról, milyen szép teljesen Hozzád tartozni, Hozzád, az élet Istenéhez.
Rád bízzuk a hitoktatókat és a nevelőket, hogy hatékonyan irányítsák a fiatatokat arra, hogy vállalják a küldetést, amit személyesen róluk gondoltál el öröktől fogva.
Isteni Mester, Te magad beszélj Egyházadhoz, hogy egyre inkább olyan Egyházzá váljék, mely meghív, megszentel és küldetést ad.
Szegénységünk tudatában fordulunk hozzád, Úr Jézus, és kérjük Édesanyádnak, Máriának, az Apostolok Királynőjének közbenjárását. Amen.
II. János Pál pápa
* * * * *
Add meg papjaidnak - mennyei Atyánk - szolgálatodnak kegyelmét. Újítsd meg szívükben a szentségnek lelkét, hogy a tanítás melyet nekik kell adniuk, példájukkal közelebb vigyen minket hozzád. Szent Lelked ajándékaiból adj nekik Urunk, okos szerénységet, bölcs szelídséget, mértéktartást, jóságot, szívbeli tisztaságot, lelki szabadságot. Töltsd el őket teljesen szentséges szereteteddel, hogy egészen a Tieid legyenek és dicséretes módon éljenek, anélkül, hogy a dicséretet hajhásznák.
Add meg nekik a kegyelmet, hogy a Lélek és test tisztaságában Téged dicsőítsenek, szeretetben éljenek és szolgáljanak Téged. Te légy az ő dicsőségük, örömük, vágyuk, Te légy szenvedésükben vigasztalásuk, a kétségek közt tanácsadójuk, az igazságtalanságok között védelmük, a betegségen orvosságuk. Engedd, Uram, hogy a Te közösséged pásztoraival békességben éljenek, hogy egykor jól adhassanak számot működésükről, s elnyerhessék az örök élet jutalmát. Amen.
I. Nagy Szent Leó pápa
Urunk, adj jó papokat nekünk,
ne olyanokat, amilyeneket megérdemlünk.
Akik hivatásuk fenségét átérzik,
és azt nem saját fényüknek tekintik.
Akik szolgálni szeretnének Neked,
és nem uralkodni akarnak helyetted.
Akik a Te igazságaidat hirdetik,
és nem a saját igazságaikat terjesztik.
Akik a Te akaratodat kutatják,
és nem a sajátjukat erőltetik ránk.
Akik nem szégyellnek rólad mindenütt beszélni,
de tudnak tapintatosan magukról hallgatni.
Akik nem akkor nyugtalanok,
ha miattad őket éri bántás,
hanem mikor miattuk Téged ér ócsárlás.
Akik hiszik mindazt, amit tanítottál,
és azt nemcsak velünk elhitetni akarják.
Akik velünk együtt járják a göröngyös utakat.
Végül, Urunk, engedd megérteni,
hogy ők is csak emberek,
és ők is minél jobban megértsék:
mi bennük keressük jóságos Arcod fényét!
Assisi Szent Ferencnek tulajdonított ima